Ragyog és tündöklik Juliannának napjára:
Ragyogjon életed gyönyörű virága,
Sose hervadjon zöld citrusnak ága,
Inkább virágozzon életeknek fája,
Akkor is, ha eljön életed határa,
Végyen fel az Úr maga jobb karjára,
Helyeztessen ottan égi palotára,
A bárány Úr Jézus víg lakodalmára;
Szívesen kívánom.
(Székelyhidi névnapi köszöntő)
Julianna ókeresztény vértanú neve egyike a legkedveltebbeknek a magyar női nevek között. Ő a névadója a Júlia szép leány balladai alakjának. Ennek ellenére a liturgikus és népi hagyományban szinte nem is találkozunk vele. Ikonográfiai nyomára sem akadtunk. Templom-dedikációja is igen ritka, és ott is nyilván a kegyúr családjának valamelyik nőtagja volt a névadó. Így Ónod (1867).
Jámbor kalandregénnyé vált legendáját az Érdy-kódexben olvassuk:
Szent Julianna
Julianna Nicomedia prefektusának, Eulogiusnak volt a jegyese, de nem akart addig egybekelni vőlegényével, míg az el nem fogadja Krisztus hitét. Apja emiatt levetkőztette, súlyosan megverette, és átadta a prefektusnak. Eulogius így szólt a leányhoz: “Kedves Juliannám, miért űztél gúnyt belőlem, hogy így visszautasítasz?” Julianna így válaszolt: “Ha imádod az én Istenemet, engedek neked, egyébként soha nem leszel a férjem.” Mire a prefektus: “Úrnőm, nem tehetem meg, a császár lefejeztetne.” Julianna: “Ha így félsz a halandó császárról, hogyan akarhatod, hogy ne féljem a halhatatlan Császárt? Tégy, amit akarsz, engem ugyan félre nem vezetsz.”
Ekkor a prefektus keményen megvesszőztette, parancsára fél napon át a hajánál fogva lógatták, majd folyékony ólmot öntöttek a fejére. Mivel ez nem ártott neki, vasra verték és börtönbe zárták, ahol angyal képében eljött hozzá az ördög, és ezt mondta: “Julianna, én az Úr angyala vagyok, ő küldött ide, hogy intselek téged, mutass be áldozatot az isteneknek, nehogy még sokáig kínozzanak, és nagyon rossz véget érj.” Julianna sírva imádkozott: “Uram, Istenem, ne hagyj elvesznem! Mutasd meg, ki az, aki ilyen tanácsot ad nekem.” Szózatot hallott ekkor, hogy ragadja meg ezt az “angyalt” és kényszerítse, hogy saját maga vallja be kilétét. Így is tett, s kérdésére az ördög azt felelte, hogy az apja küldte őreá, hogy rászedje. Julianna kérdezte: “Ki a te apád?” – “Belzebub – hangzott a válasz –, aki minden gonoszra elküld minket, és kíméletlenül megkorbácsoltat, valahányszor a keresztények legyőznek. Most már tudom, hogy vesztemre jöttem ide, nem tudtalak legyőzni.” Többek között még azt is megvallotta, hogy a keresztények akkor tartják őket a legtávolabb maguktól, amikor az Úr testének misztériumát ünneplik, imádkoznak és prédikálnak. Ekkor Julianna az ördög kezét hátracsavarva megkötözte, a földre taszította, és avval a lánccal, mellyel őt kötözték meg, jól ellátta a baját, az ördög pedig kiabált, könyörgött: “Julianna, úrnőm, irgalmazz nekem.”
Ekkor a prefektus elővezettette Juliannát a börtönből. Az maga mögött húzta a megkötözött ördögöt, aki egyre kérlelte: “Julianna, úrnőm, ne tégy engem még nevetségesebbé, ezentúl nem tudok senkin sem erőt venni. Azt mondják, a keresztények irgalmasok, de benned nincsen irgalom.” Így vonszolta keresztül az egész fórumon az ördögöt, majd egy pöcegödörbe dobta. Így jutott a prefektushoz, aki kerékbe törette, hogy szétroppant csontjaiból előbukkant a velő. Az Úr angyala azonban ízzé-porrá törte a kereket, és Juliannát egy pillanat alatt meggyógyította. Látván ezt a jelenlevők, hittek, mire rögtőn le is fejeztek ötszáz férfit és százharminc asszonyt közülük. Ezután egy folyékony ólommal teli üstbe vetették Juliannát, de az ólom kellemes fürdővé változott. A prefektus megátkozta saját isteneit, akik egy leányt nem voltak képesek megbüntetni, pedig annyira megsértette őket. Megparancsolta, hogy fejezzék le.
Miközben a vesztőhelyre vezették, egy ifjú képében megjelent a megvert ördög és azt kiabálta: “Ne kegyelmezzetek neki! Isteneiteket szidalmazta, és engem ma éjjel súlyosan megvert. Kapja csak meg, amit megérdemelt!” Julianna kissé felnyitotta szemét, és meglátta, hogy ki az, aki ilyesmit beszél; erre a démon elfutott és azt kiáltotta: “Jaj nekem, én szerencsétlen, még most is el akar fogni, meg akar kötözni.”
Szent Juliannát lefejezték. A prefektus pedig a tengeren hajózva, harmincnégy társával együtt viharba került, és elsüllyedtek. Tetemeiket kivetette a víz, s vadak és madarak martalékává lettek.
Mindezekből érthető, hogy Juliannát megláncolt ördöggel szokták ábrázolni.
A néphagyomány Júlia nap-jától az idő melegebbre fordulását várja. Ha mégis havazik aznap, akkor "bolondoznak a Julisok", vagy meg-rázzák a dunyhájukat,a nagykőrösi hiedelem szerint: “Julianna kitette a dunnáját levegőzni és az kiszakadt.”
Dorottya Julianna ellentétes rámutató napja. Az Ipoly mentén elterjedt rigmus szerint:
“Ha Dorottya locsog
Akkor Julianna kopog.”
(Gaál Anikó)
Julia szép leány
A Fejér-Nyikó mellékiről
Júlia szép lëány ëgykoron kimöne
Az anyjához fordul Julia szép lány,
Föl is főtekinték a magoss egekbe,
Sirass, anyám, sirass, éltömbe hadd halljam,
Lëányom, lëányom! virágos kertömbe
A mënnyei harang húzatlan szólalék,
Búzavirág-szödni a búzamezőbe.
Búzavirág-szödni, koszorúba kötni,
Koszorúba kötni, magát ott mulatni.
Föl is főtekinte a magoss egekbe,
Ëgy szép gyalogösveny hát ott jődögel le,
Azon ereszködék fodor fejér bárány,
A napot s a hódat szarva között hozván;
A fényös csillagot a homlokán hozta;
Két szép aranyperec Aj! a két szarvába,
Aj! a két ódalán két szép égő gyërtya;
Mennyi szőre-szála, annyi csillag rajta.
Szóval mondja neki fodor fejér bárány:
Mëg ne ijedj tőllem, Julia szép lány!
Mett most esött héja szüzek seröginek,
Ha eljőnél velem, én odavinnélek
A mënnyei karba, a szönt szüzek közi,
Hogy bértelnék veled azok kegyös rendi;
A mënnyei kócsotv adnám a kezedbe;
Első kakasszókor jőnék nözésödre,
Másod kakasszókor tégöd mëgkérnélek,
Harmad kakasszókor tégöd elvinnélek.
Szóval mondja neki: Anyám, édösanyám!
Én is csak kimönék búzavirág-szödni,
Búzavirág-szödni, koszorúba kötni,
Koszorúba kötni, magamot mulatni.
Ëgy szép gyalogösveny hát ott jődögel le,
Azon ereszködék fodor fejér bárány,
A napot és hódat szarva között hozván;
A fényös csillagot a homlokán hozta;
Két szép aranyperec, Aj! a két szarvába,
Aj!- a két ódalán két szép égő gyërtya;
Mennyi szőre-szála, annyi csillag rajta.
Szóval mondja neköm fodor fejér bárány:
Mëg ne ijedj tőllem, Julia szép lëány!
Mett most esött héja szüzek seröginek,
Ha elmönnék vélle, hogy odavinnének
A mënnyei karba, a szent szüzek közi,
Hogy bételnék velem azok kegyös rendi;
A mënnyei kócsot a kezembe adja,
Első kakasszókor jőnek látásomra,
Másod kakasszókor ingömöt mëgkérnek,
Harmad kakasszókor ingömöt elvisznek.
Hadd halljam éltömbe, hogy siratsz hótomba.
Első raj méhömnek gyönge lépecskéje,
Gyönge lépecskének sárguló viassza,
Sárog viasszának fődön futó füstje,
Fődön futó füstje s mënnybe ható langja!
A mënnyei ajtó nyitatlan mëgnyílék,
Jaj! az én lëányom oda bévezeték.
Én drágalátos palotám,
Jó illatú, piros rózsám,
Gyönyerû szép kis violám,
Élj sokáig, szép Juliám!”
(Balassi Bálint)
