HANG A LEMEZEN
Most itt van Ő, a hangját hallgatom.
Milyen hatalmas, mégis lágy zene,
lázasan jegyez minden rezdülést
fülem, és lelkem viaszlemeze.
Ne vesszen el most semmi árnyalat,
Mert újra elmegy, nem lesz itt velem,
csupán a hang visszhangja az enyém,
amint lelkemmel lefényképezem.
Ha messze él majd, mégis hallom őt,
miként Beethoven a nagy dallamot,
süket leszek, ha kinti zaj recseg,
csupán belső zenémre hallgatok.
Bezárom lelkem. Hangja fogva már,
örök zenéje mindig itt marad,
s úgy rejtem, mint az őserdei fák
lombsátora egy ritka madarat.
S mikor elhívja őt a messzeség,
kinyitom rejtett, titkos hangszerem,
s hangjának színét, ízét, illatát
a lemezről szívemre pergetem.
(1935.)
