Magyar költő, esszéíró, prózaíró. Született: 1930. február 3-án, Zámolyon.
Csoóri Sándor magyar költő, esszéíró, prózaíró a nyugat-dunántúli Zámolyon született 1930. február 3-án földműves családban. Pápán érettségizett a Református Kollégiumban. Budapesti egyetemi tanulmányait betegsége miatt abba kellett hagynia. Előbb újságíróként dolgozott. Őszinte társadalmi problémák iránti érzékenységéről tanúskodó, őszinte hangú verseivel 1953-ban nagy feltűnést keltett. 1955-56-ban az Új Hang című folyóirat versrovatát szerkesztette, itt találkozott a szellemiségükben az 1956-os forradalmat előkészítő versekkel és novellákkal, melyek nagy hatással voltak rá. Az 1956-os forradalom meghatározó élménye volt.
A hatvanas évektől kezdődően a szellemi és politikai ellenzék egyik vezető egyénisége. Folyamatosan ütközött a politikai hatalommal, többször szilenciumra ítélték. A hatvanas évek második felétől Kósa Ferenc és Sára Sándor szerzőtársaként új szemléletet hozó filmek írója. Első versei 1953-ban jelentek meg, nagy feltűnést keltve a Rákosi-korszakot bíráló hangvételükkel. Ezekben valamint első kötetében (Felröppen a madár, 1954) még leginkább Petőfi realista közéletiségét követte. A hatvanas-hetvenes évek fordulójától kezdve esszék sorában tárta fel a kisebbségi (romániai, szlovákiai, jugoszláviai, kárpátaljai) magyarság méltatlan, közösségi értelemben jogfosztott helyzetét. Hasonlóképpen nagy hatású esszékben vizsgálta a magyar történelmi tudat torzulásait, a kommunista diktatúra nemzetellenes politikájának következményeit.A hetvenes évekre alakult ki költészetének jellegzetes karaktere. Költészetének legfőbb ismérvei: a képekből áradó metafizikai sugárzás, a váratlan és meglepő asszociációk sora, a mindenkor személyes hangvétel mint hitelesítő jegy és a közösségi elkötelezettség. Szakolczay Lajos így fogalmazott: “Zrínyi kezéből vette ki a kardot, s Kosztolányi selyemsálát csavarta a nyakára.” Verseit számos idegen nyelvre lefordították. Esszéiben a képi és a logikai megközelítést egyszerre alkalmazza. Irodalmi pályaképek, népköltészeti és történelemi tárgyú művek, nemzeti sorskérdéseinket boncolgató írások, valamint saját életének eseményeit megörökítő esszék százait írta meg és tette közze a hatvanas évek eleje óta
A hetvenes évek közepétől kezdve többször járt Amerikában és Nyugat Európában az ottani magyar közösségek meghívására. A szétdarabolt magyarság szellemi összetartozás-tudatának egyik legfőbb ébresztője.
A nyolcvanas években a magyarországi ellenzéki találkozók egyik fő szervezője és előadója. A magyarországi rendszerváltás szellemi előkészítésének meghatározó egyénisége. 1987-ben a Lakitelki Találkozó egyik szervezője, a Magyar Demokrata Fórum alapító majd elnökségi tagja. 1988-tól 1992-ig az első ellenzéki nyilvános lapként indult Hitel című folyóirat szerkesztő bizottságának elnöke, 1992-től főszerkesztője. 1991-2000 között a Magyarok Világszövetségének elnöke, akkori népszerűségét mutatja, hogy erre a szerepre közfelkiáltással választották. Ebben a funkciójában érte el, hogy létrehozzák a Duna Televíziót, mely műholdas adásaival azóta is ápolja és segíti a Magyarországgal szomszédos országokban élő közel hárommillió magyar nyelvének és kultúrájának megőrzését és nemzeti összetartozás-tudatát. A rendszerváltozás után Csoóri Sándor elhárította a közvetlen politikai szerepvállalást, de esszéivel, publicisztikai írásaival folyamatosan jelen van a rendszerváltozás utáni idő közéleti küzdelmeiben is.
Sokműfajú író, de az esszé és a költészet az igazi terepe.
Sokat tanult a beat-nemzedék ars poeticájából, de a szürrealistáktól is. Ezen a hangon szól szerelemről, haláláról, történelemről, hol fájdalommal, keserű önvizsgálat hangján.
Fontosabb művei:
Tudósítás a toronyból (1963) - irodalmi szociográfia
Kubai napló (1965) - útirajz és a napló keveréke
Iszapeső (1965) - kisregény
Utazás félálomban (1974) - esszé és novella
80 huszár (1978) - filmforgatókönyv
A félig bevallott élet (1982)
Pergőtűz (1982) - filmforgatókönyv
Lábon járó verőfény (1987) - gyermekvers
Elkártyázott köpeny (2004)
Visszanéztem félutamról (2004)
Díjai
József Attila-díj (1954, 1970)
Herder-díj (1981)
Bibó István-díj (1984)Az Év Könyve Díj (1985, 1995)
Déry Tibor-díj (1987)Fitz József-díj (1989)
Kossuth-díj (1990)Magvető Könyvkiadó Nívódíja (1990)
Radnóti Biennálé Költészeti Fődíja (1990)Eeva Joenpelto-díj (1995)
Károli Gáspár-díj (1997)Magyar Örökség Díj (1997, 2005)
Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (2000) Magyar Művészetért Díj (2004)Balassi-emlékkard (2006).
Farsang napi kutyabál
De érdekes volna,
ha kutyabál volna,
s farsang napján
minden kutya
bálba kutyagolna.
Nagy kutya is,
kis kutya is,
kit csíp még a bolha is.
Komondor kényelmes,
lassú táncot ropta,
Puli Pali csárdást,
ahogy meg van írva;
sötét szőre, bozontja
a szemébe lógna.
Csau csacsacsázna,
a foxi bokázna,
a többi vén kutya meg
leülne a hóba.
Reggel a kertben
csonka szonett
Nyílik a reggel, mint a boltok
és minden itt van, ami kell nekem:
akácfa, bodza, zsörtölődő dongó
s a domb árnyéka nyitott könyvemen.
Sokan állítják, hogy meghaltam régen,
s kamillás rét vakondja temetett.
A borzas hírt az újság is megírta,
és ha megírta, csak igaz lehet.
Igaz? Nem igaz? Porszemnyit se számít!
De hogyha mégis: ez a túlvilág itt,
ez, ez a kert, mosolyom titkos műve,
honnét egy hangya indul el a végtelenbe
gyűrűs fűszálon, utána lassan én is –
S a hosszú úton nem várhat több halál.
Tavaszodó
Állj félre, házfal, kőerdő, téglaerdő,
gyámoltalanul föláll, megindul s ragyogni akar a fű,
a gőgös robotember is utat enged a csodának:
a huzalok, a pántok, az elfojtott
tüzek csatjait félrerúgja
s a tavalyi hantokra, mint korhadt mikulásarcokra rálép –
dugom a bokrok alá
korán meszesedő csontomat én is,
fájjon a földnek, ha akar,
az orgonásdomb dereka fájjon,
a kiképzett reménytelenség téli szálláshelyéről szótlanul
elindulok,
így ünneplem életem újdonságát magam előtt,
napozó vércseppeket látok egy sirály csőrén,
napozó bogarakat az első keresztútnál.
Dünnyögő
Az esők. A versek. A havazások.
A gyönge hóban megmosdó madár,
A kezed. A kezem. A tested jelei.
A halál kulcsa. A zárhatatlan zár.
A csönd. A düh. A világ-egyedűlség.
Az ember örök esélye maga ellen.
A fölingerelt fegyverek. A tűskék.
A tűskék hamva tebenned és énbennem
Csontok és szögek
Trianon nyolcvanadik évfordulójára
Az elveszett haza darabjai
a talpam alatt.
A porban csontok és szögek
s akasztófa-szilánkok
a rezesedő délutáni fényben.
Balra tőlem Arad,
jobbra Temesvár.
Fölöttem berobbantott, huzatos mennybolt.
Merre forduljak, hogy ne lássam többé
a frakkos hóhérok
idáig sugárzó palotáit?
Azt hallom: épp egy kékbe hanyatló
hegytetőn sugdolóznak újra
csontváz-fák
és óriás rovarok zümmögésében.
A kürtőkalapjuk olyan magas,
mint egy tiszteletet parancsoló
családi sírbolt.
Ha megszólalnak,
recsegni kezd tőlük a múlt:
ez a düledező, ingatag deszka-Kolosszeum,
pántok, gerendák nyögnek,
s a szivarfüst anarchiájában
népek tűnnek el
összezárt állkapoccsal egymás után.
Béke, háború – hallom a borzalom
útszéli szavait.
Talán Dante beszél
a kalapok mögül izgatottan.
Ő látja, hogy a hegyes szálkákon
hogyan akad fönn sok-sok élő.
Lovak kocognak
a Nagyalföld szélén.
Sörényükben kifakult gyászszalagok.
Hová forduljak,
hogy ne lássam többé magamat
a korhadó patájú lovakkal együtt
a történelmi gazban?
