Február 2. a Vizes Élőhelyek Világnapja annak emlékére, hogy 1971-ben ezen a napon fogadták el az iráni Ramsar városában az úgynevezett Ramsari Egyezményt, amelyben a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a kormányok felelősséget vállaltak a vizes élőhelyek védelméért.
Ramsari Egyezmény :"Egyezmény a nemzetközi jelentőségű vizes terrületekről, különösen, mint a vízimadarak tartózkodási helyéről"
Az egyezmény meghatározása: "Wetland"-nek, azaz vizes élőhelynek nevezzük azokat a területeket, ahol a természeti környezet és az ahhoz tartozó növény- és állatvilág számára a víz az elsődleges meghatározó tényező. Ahol a talajvíz szintje a felszín közelében van, vagy ahol a talaj időszakosan vagy állandóan vízréteggel borított.
Az egyre fokozódó emberi beavatkozás hatására a 20. század közepére olyan mértékben összezsugorodtak a vizes élőhelyek, hogy óhatatlanul szükségessé vált az ökoszisztémák hosszú távú megőrzését szolgáló nemzetközi szintű összefogás. Az 1975-ben hatályba lépett egyezmény mára a vizes területek általános védelmére irányuló világkonvencióvá bővült;
Bár az alapítók között csak 18 ország szerepelt, az egyezményhez az elmúlt három és fél évtized folyamán több mint 130 ország csatlakozott. A csatlakozás feltétele, hogy az adott ország legalább egy, a kritériumoknak megfelelő vizes élőhellyel rendelkezzen.
Jelenleg több mint 1200 terület, összesen mintegy 100 millió négyzetkilométer tartozik az egyezmény hatálya alá. A szervezet titkársága a svájci Glandban működik, háttérszervezete az IUCN (World Conservation Union - Természetvédelmi Szövetség).
Mi az a vizes élőhely?
Az egyezmény alapján igen széles körű azon ökoszisztémák köre, amelyek vizes élőhelyeknek tekinthetők. Ebbe a fogalomkörbe tartozik többek között minden állandó vagy időszakos, sós vagy édesvízzel borított terület (pl. folyó, állóvíz, mocsár, láp), amelyek őshonos vagy veszélyeztetett fajoknak nyújtanak élőhelyet.
A csatlakozó országok kötelesek az adott területet természetvédelmi oltalom alá helyezni, és olyan gazdálkodási, területhasznosítási stratégiát folytatni, amely biztosítja az adott ökoszisztéma hosszú távú fennmaradását.
A vizes élőhelyek "nemzetközi jelentőségének" kritériumai
A vizes élőhely nemzetközi jelentőségűnek minősül, ha
1. az adott életföldrajzi övezetben található természetes vagy természetközeli vizesélőhely-típusok jellemző, ritka vagy egyedi példáját foglalja magába;
2. sérülékeny, veszélyeztetett vagy kritikusan veszélyeztetett fajokat, vagy veszélyeztetett ökológiai közösségeket tart fenn;
3. az adott életföldrajzi övezet biológiai sokféleségének fenntartásában fontos állat- és/vagy növényfajok állományait tartja fenn;
4. állat- és/vagy növényfajokat azok életciklusának kritikus időszakában tart fenn vagy élőhelyet biztosít számukra kedvezőtlen feltételek esetén;
5. rendszeresen 20 000 vagy annál több vízimadarat tart el;
6. rendszeresen egy vízimadár faj vagy alfaj populációjának legalább 1%-át tartja el;
7. őshonos halak alfajainak, fajainak, rendszetani értelemben vett családjainak, életciklus-szakaszainak, fajok közötti interakcióknak és/vagy állományának jelentős részét tartja fenn, amelyek megfelelően reprezentálják a vizes élőhelyek hasznait és értékeit, és általuk a vizes élőhely hozzájárul a Föld biológiai sokféleségéhez;
8. halfajok számára fontos táplálékforrást, szaporodási-, halivadék nevelő területet és/vagy vándorlási útvonalat foglal magába;
9. ha valamely vizes élőhelytől függő, nem madár állatfaj vagy -alfaj állománya egyedeinek legalább 1%-át tartja fenn.
Magyarország 1979-es csatlakozását követően jelentős számú vizes területet jelölt a Nemzetközi jelentőségű vizes területek jegyzékére. Ezt követően 1989-ben, majd 1997-ben, 2001-ben, 2003-ban és 2006-ban került sor ismét területek jelölésére, így jelenleg 26 hazai vizes élőhely található a Ramsari Jegyzéken, összesen 204 000 hektár kiterjedéssel. A magyarországi ramsari területek a Kárpát-medence szinte valamennyi jellemző vizes terület típusát magukba foglalják: tavakat, mocsarakat, szikes tavakat, lápokat, holtágakat, folyószakaszokat, nedves réteket, valamint ember alkotta halastavakat, víztárolókat. A nemzetközi jelentőség korábbi feltételei alapján bizonyos területek egyszerre több kritériumot is kielégítve kerültek fel a listára. A legtöbb kritériumnak megfelelő területek közé tartozik a Rába-völgy (7 kritérium), a Felső-Tisza, a Hortobágy, a Kardoskúti Fehértó, a Rétszilasi-halastavak, a Balaton és a Kis-Balaton (6-6 kritérium). A többi hazai ramsari terület is legalább 3 kritériumot elégít ki.
1%-os állományküszöb
Kiemelkedő jelentőségű a nemzetközi jelentőség feltételei közül az, amelyik valamely vízimadár faj vagy alfaj egy populációjának 1%-os értéket elérő állományokat veszi alapul. Hazai ramsari területeinken a következő fajok világ- vagy európai populációjának 1%-a (vagy sok esetben még több is) fordul elő:
nagy kócsag: Hortobágy;
vetési lúd: Balaton, Tatai-tavak;
nyári lúd: Rétszilasi-halastavak, Balaton, Velencei Madárrezervátum és Dinnyési Fertő, Kis-Balaton, Felső-Kiskunsági Szikes Puszták, Nyirkai-Hany;
nagy lilik: Hortobágy, Rétszilasi-halastavak, Balaton, Velencei Madárrezervátum és Dinnyési Fertő, Felső-Kiskunsági Szikes Puszták, Tatai-tavak, Biharugrai-halastavak, Nyirkai-Hany;
tőkés réce: Biharugrai-halastavak;
dankasirály: Hortobágy;
daru: Hortobágy, Kardoskúti Fehér-tó, Bodrogzug;
füstös cankó: Biharugrai-halastavak;
pajzsoscankó: Hortobágy;
nagy goda: Hortobágy, Kardoskúti Fehér-tó;
A legtöbb faj populációjának 1%-a rendszeresen a Hortobágy ramsari területen fordul elő (6 faj), ezt követi a Biharugrai-halstavak és a Balaton ramsari terület (3-3 faj).
Ramsari területek Magyarországon
Hazánk 1979-ben csatlakozott a Ramsari Egyezményhez. Jelenleg 23 terület van a listán, amely összesen 130 ezer hektárt jelent. Ezek a területek nem csak a hazai növény és állatvilág szempontjából jelentősek, de a vonuló madarak számára is igen fontos pihenő,- és táplálkozó helyül szolgálnak.
A vizes élőhelyekre a legnagyobb veszélyt hazánkban a környező mezőgazdasági területekről bemosódó vegyszerek, a növekvő turizmus, a vízi sportok, a vízutánpótlás hiánya valamint a túlzott halászat és nádkitermelés jelenti.
A csatlakozás évében a listára került területek között szerepel a kardoskúti Fehér-tó, a Hortobágy és a Kis-Balaton. A kiskunsági szikes tavak és csatornák, a hozzájuk kapcsolódó szikes puszták számos bennszülött, sótűrő növényével (pl. sziki őszirózsa, pozsgás zsázsa, magyar sóvirág) szintén elsőként kerültek az egyezmény hatálya alá. Ekkor került a listára hazánk egyik legjelentősebb vidraállományának otthont adó, a Tisza hullámterén lévő Mártély; valamint Pusztaszer; a Dráva egyik holtága, a Szaporca; valamint a Velencei-tó és a vele egykor összefüggő, ma már különálló, nádassal, úszóláppal borított Dinnyési-Fertő.
A legnagyobb kiterjedésű hazai ramsari terület a Balaton és annak parti sávja. Európa legnagyobb édesvízi tava számos védett madárnak ad otthont, többek között a kanalas-, a hegyi-, és a füstös récének, a kis bukónak, a sarki búvárnak és a bütykös hattyúnak.
Ettől jelentősen eltérő, szintén védelem alatt álló terület a Baradla-barlangrendszerhez kapcsolódó felszíni és felszín alatti ökoszisztéma. A felszíni karszton számos denevérfaj fordul elő, valamint több IUCN Vörös könyvben szereplő faj is: tarajos gőte, vöröshasú unka, parlagi sas.
A folyó menti árterek gazdag élővilágot rejtő kemény- és puhafa ligeterdői, nádasai a 19. századi folyószabályozások és lecsapoló munkálatok révén jelentősen visszaszorultak. A hírmondónak maradt néhány terület többek között a Felső-Tisza mentén mintegy 22 ezer hektár és a Duna alsó szakaszán lévő Gemenc több mint 16.000 hektárral felkerült a nemzetközi egyezmény listájára. A nedves mocsárrétek, holtágak olyan értékes növény- és állatvilágot rejtenek, mint a cigányréce, a szibériai nőszirom, tündérfátyol, gémek, bakcsó és itt él a hazai fekete gólya állomány jelentős része is.
