“Lesz-e bárka, mely megtelik majd
minden égi és földi fénnyel?
Visszatérnek-e madarak
Csőrükben oxigénnel?”
(Mezei András)
A “föld” szó nyelvünkben számtalan szóösszetételben ismert. Önmagában a Naprendszer harmadik bolygóját jelzi, tehát egy égitest neve.
A föld a mindennapi szóhasználatban a talajt is jelöli. Tavasszal a földszag, ez a semmi mással össze nem téveszthető illat, a fagytól felengedett, párolgó, lélegző talajnak a növényültetésre, a szabadban való mozgásra hívószava.
A termőföld szavunk szemléletesen fejezi ki a talajnak a növények életfeltételeit – víz-, levegő-, táplálékigény – biztosító, növényeket nevelő szerepét.
A szülőföld a Földnek az a darabja, ahol a bölcsőnk ringott, ahová mindig visszavágyunk, amelyről – ha távol vagyunk tőle – álmodunk, amelyhez ezernyi szállal, érzelmileg kötődünk.
Gyönyörű szavunk az anyaföld. Jelzi, hogy a föld átvitt értelemben anyánkhoz hasonlóan ölel, ringat táplál bennünket. A Föld-anya motívum sok nép mítoszából ismert. A navahó indiánok istenei között legfontosabbak a Naqp-apa és a Föld-anya. Az előbbi a Napot, a Holdat és a csillagképeket viseli a testén, az utóbbi az éltető vizet és a növekedő növényeket. Az ég szinte minden mitológiában a Földdel párosodik. Ölelkezésüket az őstojás jelképezi, amely kettétört héjának egyik feléből az égi, a másikból a földi világ lesz. A görög mitológia szerint a Világegyetem az ég (Uranusz) és a Föld (Gaia) egyesüléséből született.
Milyen ez a földi világ a ma élő ember szemével? Mit jelent a rajta élőknek? Jelent folyókat, tengereket, hegyormokat és lankás dombokat, erdőket, parkokat, mezőket, réteket, hatalmas lombkoronájú fákat, színes illatos virágokat, a szülői házat, kertjét és még sok mindent. Azonban nemcsak szép, lélekemelő dolgokat jelent! Nagyon sok ország van a Földön amelynek polgárai “… Anyját a Földet, apját a Napot úgy kezeli, mint adható, vehető, kifosztható jószágokat.” akiknek “… a Föld nem barátja, hanem az ellensége” Környezetünkre, az ember és a természet közötti kapcsolat megváltozásának következtében számtalan veszély leselkedik. Az üvegházhatás fokozódása, az ózonréteg elvékonyodása, savas esők, olajfoltok a vizek felületén, szennyezett és fogyó ivóvízkészlet, túlnépesedés, a trópusi esőerdők pusztulása, az állat- és növényvilág genetikai sokféleségének gyors ütemű csökkenése, a termőföld elszennyeződése, a szeméthegyek stb. Ebből kiút csak akkor lesz, ha egyre többen felismerik Seattle indián törzsfőnök 1854-ben megfogalmazott gondolatának igazságát, amely szerint “ Valamennyien a Föld részei vagyunk, és a Föld a részünk.” Természetesen nemcsak felismerni kell, hanem ennek a szellemében élni, dolgozni, nevelni gyermekeinket
A Föld Napját először 1970-ben rendezték meg, Denis Hayes egyetemi hallgató kezdeményezésére. Már az első alkalommal 25 millió amerikai polgár vett részt az április 22-én rendezett eseményen.
Az amerikai egyetemista és követői azért emelték fel szavukat, hogy az a bolygó, amelyen immáron hatmilliárdnyian élünk, ne váljon az emberi civilizáció áldozatává.
A Föld Napja ifjúsági mozgalomként indult, 1990-től vált tömegmozgalommá. Az ökológia válság jeleit látva Hayes és társai kezdeményezték, hogy a '90-es évek legyen a környezet évtizede. Ezzel kívánták felhívni a figyelmet a közös felelősségre. Az első Föld Napja óta eltelt több mint harminc év alatt helyzet azonban nemhogy javult volna, hanem még tovább romlott. Nagyon úgy tűnik, hogy azóta okoztuk a legtöbb kárt bolygónknak, amióta külön napja van. Úgy viselkedtünk, viselkedünk, mintha utánunk nem jönne senki, mi lennénk az utolsó emberek a Földön. Gátlástalanul kizsákmányoljuk a föld gyomrában rejlő ásványkincseket, pazaroljuk a tiszta vizet, sőt mi több, szennyezzük is óceánjainkat, tengereinket, folyóinkat, tavainkat.
A Föld napján való megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy az emberiség – és az egyes ember is – mérlegelje, hogy kíméletesen bánik-e környezetével, és mit tesz azért, hogy a természet és benne az ember egészségesebben éljen. A Föld napját nem csak ünnepelni kell! Sokkal inkább egész évben úgy kell viselkednünk, úgy kell élnünk, hogy szűkebb és tágabb környezetünkben óvjuk a növényeket, fákat, madarakat, állatokat.
Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot? - hangzik a mozgalom egyik jelmondata. Nem szabad legyinteni és azt mondani: "Á, mit számítok én, ha többiek úgysem tesznek semmit?" Igenis, egyetlen ember is számít: ha ő elkezdi gyűjteni a szemetet és környezettudatosan kezd el élni, akkor talán egyre többen követik példáját a közelében. Nyugodt lélekkel sétálunk el egy szemétkupac mellett mondván ez nem az én szemetem. Jogosan merül fel a kérdés: mit tehetünk mi “kisemberek”? Elterjeszthetjük ezeket az eszméket és megállíthatjuk ezt a pusztítást, ami ma jellemzõ. 1990 óta itthon is egyre többen érzik úgy, hogy legalább ezen a napon tenniük kell valamit környezetük érdekében: fát ültetnek, rajzpályázatokon vesznek részt, környezeti vetélkedőt, patak- és falutakarítást szerveznek.
Csak remélhetjük hogy az emberiség észbe kap és megakadályozza ezt az észbontó környezeti rombolást.
"Víz!
Se ízed nincs, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek,
anélkül, hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben:
maga az élet vagy."
(Saint-Exupéry)
Simon István: Fák siratása
AZOKBAN A NAPOKBAN, AMIKOR A FALVAK NÉPE
MEGGONDOLATLANUL IRTANI KEZDTE AZ ERDŐKET
Hol a madarak fészkelni szerettek,
s dallal verték fel a gerincet, völgyet:
vágják az erdőt, mit a dér lepett meg,
a tiszta fagyban a fák hanyattdőlnek.
Hanyattdőlnek, és rá a felkavart nép,
fűrész szétmetszi, aki éri vágja.
Ki bánja? Nemrég egy letört rossz gallyért
cellákat rótt ki a vármegyeháza.
Magyarázzák is most az erdőőrnek,
amíg kutyája zörgeti a cserjést:
“Miénk most minden!” –egész nap pörölnek
halálraszántan a villogó fejszék.
S meghal az erdő, mehet a madárhad
más országokba, s a téli újhold
talán hófedte koronát sem láthat
csak az oldalon ezer vérző tuskót,
Zsongó tölgyeknek havas temetőjét,
dúlt csapáit a felkavart napoknak.
Ó, birtokodra fejszével törő nép,
ne feledd el, hogy te maradsz itt holnap.
Hogy jövő is lesz – ki gondol ma rája?
Csak mámor van, ha a m a g u n k é t vágjuk.
Szerencsétlen nép ős tragádiája —
tán koporsónak sem lesz holnap fájuk.
Szép Ernő: Virágok
Nincs nekem kedvenc virágom,
melyik szebb, nem prédikálom.
Mind szeretem én a fákat,
amennyit csak szemem láthat.
Szeretem, ó a fanépet,
a fák is oly szépek, szépek.
Nem mások ők, nézz csak rájok:
Égig érő zöld virágok.
Jókai Mór : Ültess fát!
Ültess fát!
Hogyha másért nem, lombot ád.
Árnyékában megpihenhetsz,
Gondot ő visel reád.
Jó tavasszal nyit virágot:
Messze érzed illatát,
Kis madárka száll reája:
Ingyen hallhatod dalát.
Ültess fát.
