HTML

A szívem csücskei

Ide gyűjtöm azokat a verseket amelyek valamiért nagyon kedvesek a számomra

Friss topikok

Linkblog

Radnóti Miklós születésnapja 1909. május 5.

2008.05.05. 21:31 ZSÓKA

 network.hu

 

Radnóti Miklós (Budapest, 1909. május 5. – Abda, 1944. november 9.) magyar költő, a modern magyar líra kiemelkedő képviselője.

 

 

   Radnóti Miklós 1909. május 5-én született Budapesten, a Kádár utca 8-ban egy asszimilált zsidó családban. Születése édesanyja, Grosz Ilona (1881–1909) és ikertestvére életébe került. Édesapja, Glatter Jakab (1874–1921) kereskedelmi utazó volt.

 

Radnóti Miklós a budapesti Új-Lipót-város műveltséget szerető kispolgárságából indult útjára. Korán elárvult fiú volt, rokonok segítségével tanult és verselt gyermekkorától kezdve (tizenöt éves korában már nyomtatásban is láthatta költeményeit). Rokonsága kereskedelmi vagy ipari pályára szánta. Érettségi után el is küldték Csehszlovákiába textilipart tanulni. De külföldön is irodalmi érdeklődése növekedett, és legszívesebben irodalmat tanított volna. Amikor tehát már huszonegy éves fővel hazaérkezett, beiratkozott a szegedi egyetemre magyar-francia szakra. Ott találkozott össze a nagy hírű professzorral, Sík Sándorral. Sík Sándor katolikus pap volt, költő és esztéta, akiben sajátosan vegyült a vallásosság, a haladó szellem és a költői avantgardizmus. Hatása igen erős volt tanítványaira, így Radnótira is, tőle kapta korai költői korszakának expresszionista ízeit és csapongó szabadvers-formáit, talán tőle kapta életútjának olykor fellángoló vallásos hangulatait, amely idővel a katolizálásig vezetett, de tőle kapta óriási irodalomtörténeti és esztétikai műveltségét, és fokozta benne az érzékenységet a haladó eszmék iránt.. A másik fontos hatást a Szegedi Fiataloktól kapta. Ezek a haladó szellemű egyetemisták izgatott érdeklődéssel fordultak az elnyomott nép felé, tanulmányozták a falvak életét, a népi mozgalmak legbaloldalibb szárnyához tartoztak.

Ilyen körben fejlődött Radnóti lázongó szellemű, hamar eredeti hangú költővé. Mire eljut a tanári diplomáig, már ismert költő, doktori disszertációja, amelyet Kaffka Margitról írt, feltűnt az irodalomtörténet körében. És még közvetlenül diplomája előtt meg is nősült: szerelmi házassága meghitt, harmonikus magánéletet biztosított számára. A hitvestársi szerelem megfogalmazása az ő költészetében érte el századunk magyar irodalmában a legmagasabb színvonalat.

Diplomája után azonban sehogyan sem tudott tanári állást kapni. Hiába volt már neves költő, elismert irodalomtörténeti szakember - zsidó családból származott, és a harmincas évek derekán a rendszer egyre nyíltabban volt fasiszta: az is zsidónak számított, aki rég nem volt az, a közép-európai fasizmusnak pedig az antiszemitizmus, méghozzá nem vallási, hanem fajbiológiai (tehát állattani) alapon álló antiszemitizmus volt az egyik legfőbb felszíni megnyilvánulása. Radnóti tehát élt, amiből élhetett: házitanítóskodásból, műfordításokból, alkalmi kiadói munkákból.

Az ellenforradalmi rendszert eleve ellenségesnek tudta, egy ízben már bíróság elé állították vallásgyalázás miatt (méghozzá egy lényegében vallásos érzelmű verse miatt); a Szegedi Fiatalok körében megismerte a falusi nyomorúságot is; külföldi útjain nemcsak a világirodalom tárult elébe, hanem a gyarmati népek elnyomatása is. Megértette az imperializmus lényegét. Párizsban - ahol életében többször is megfordul - már részt vesz a spanyol nép szabadságáért tüntető antifasiszták mozgalmaiban.

De jönnek új hadak, ha kell a semmiből, akár a vad forgószelek sebzett földekről és a bányák mélyéről induló sereg. Népek kiáltják sorsodat, szabadság! ma délután is érted szállt az ének; nehéz szavakkal harcod énekelték az ázottarcu párisi szegények. (Hispánia, Hispánia – részlet)

1938 nyarán egy hetet a francia Pen Club meghívására, további három hetet magánemberként újra Párizsban töltött feleségével. Hozzákezdett Guillaume Apollinaire verseinek fordításához. 1940-ben megjelent a Vas Istvánnal közösen fordított Guillaume Apollinaire válogatott versei. Szeptember 6-ától munkaszolgálatra hívják be Szamosveresmartra, majd decemberben két hétig a tasnádi büntetőtáborban dolgozott. December 18-án szabadult.

1941 októberében sajtó alá rendezte József Attila fiatalkori verseit, Galamb Ödön visszaemlékezésének függelékeként Makói évek címmel. November 1-jén részt vett Kossuth és Táncsics sírjánál rendezett néma tüntetésen. 1942-ben a Hungária Kiadó gondozásában megjelent külön füzet formájában Naptár című versesfüzete. Március 15-én részt vett a Történelmi Emlékbizottság kezdeményezte háborúellenes tüntetésen a Petőfi-szobornál. Július 1-jén újabb munkaszolgálatos behívót kapott. Többek között Élesden és a hatvani Cukorgyárban dolgozott. November 19-én egy pesti ládagyárba vezérelték. Aláírásgyűjtés kezdődött a kiszabadítása érdekében. 1943. május 2-án a budapesti Szent István Bazilikában megkeresztelkedett.

 

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága s remélem, testem is majd e földbe süpped el. (Nem tudhatom – részlet, 1944. január)

1944-ben Karunga, a holtak ura címmel megjelentek néger mesefordításai. Május 18-án újabb munkaszolgálatra hívták be. Az ukrán fronton tejesített szolgálatot. 1944 májusában a magyar hadsereg visszavonult, és Radnóti egységét a jugoszláviai Bor melletti munkatáborba vezényelték. Június 2-án érkezett meg a Lager Heidenauba. Radnóti ekkor verseit egy kis noteszbe írta fel, melyeket szétosztott barátai között. Azt akarta, hogy aki tudja, vigye magával a háború után, és jelentesse meg. Versei (Többek között a Hetedik ecloga és a Razglednicák) a tábori élet sötét körülményeit mutatták be, vagy szerelméhez, Fannihoz szóltak.

Augusztus végén a bori tábort felszámolták, és az ott élő 3200 zsidót Magyarországra vezényelték, hogy onnan deportálják őket. Az út folyamán a csoport nagy része meghalt a nehéz körülmények miatt. Radnóti az út folyamán még elkészítette utolsó verseit, köztük az Erőltetett menet címűt is. Szemtanúk szerint az amúgy is legyengült költőt egy részeg tiszt abronccsal erősen megverte, mivel "firkálgatott". Mivel ő és társai képtelenek voltak tovább haladni, a tisztek a Győr közeli Abda község határában tömegsírba lőtték őket. 18 hónappal később exhumálták, és ekkor találták meg zubbonya zsebében a noteszét, benne utolsó verseivel.

 

Életében megjelent kötetei

 

 

Pogány köszöntő (1930)

Újmódi pásztorok éneke (1931)

Lábadozó szél (1933)

Újhold (1935)

Járkálj csak, halálraítélt! (1936)

Meredek út (1938)

Ikrek hava (1940)

Válogatott versek (1930-1940) (1940)

Naptár (1942)

Karunga, a holtak ura (néger mesefordítások, 1944)

 

Posztumusz kötetei

 

 

Tajtékos ég (1946)

 

Műfordítások

 

Apollinaire versei

La Fontaine  meséi.

 

network.hu

 

 

 

 

Nem tudhatom...

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.


(1944. január 17.)

 

 

 

 

 

HIMNUSZ A BÉKÉRŐL



Te tünde fény! futó reménység vagy te,
forgó századoknak ritka éke:
zengő szavakkal s egyre lelkesebben
szóltam hozzád könnyüléptü béke!


Szólnék most ujra, merre vagy? hová
tüntél e télből, mely rólad papol
s acélt fen szívek ellen, - ellened!
A szőllőszemben alszik így a bor


ahogy te most mibennünk rejtezel.
Pattanj ki hát! egy régesrégi kép
kisért a dalló szájú boldogokról;
de jaj, tudunk-e énekelni még?


Ó, jöjj el már te szellős március!
most még kemény fagyokkal jő a reggel,
didergő erdők anyja téli nap:
leheld be zúzos fáidat meleggel,


s állj meg fölöttünk is, mert megfagyunk
e háboruk perzselte télben itt,
ahol az ellenállni gyönge lélek
tanulja már az öklök érveit.


Nyarakra gondolunk s hogy erdeink
majd lombosodnak s bennük járni jó,
és kertjeinknek sűrü illatában
fáján akad a hullni kész dió!


s arany napoknak alján pattanó
labdák körül gomolygó gombolyag,
gyereksereg visong; a réteken
zászlós sörényü, csillogó lovak


száguldanak a hulló nap felé!
s fejünk felett surrog és csivog
a fecskefészkektől sötét eresz!
Így lesz-e? Így! Mert egyszer béke lesz.


Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!

 

network.hu

 

 

 

 

HETEDIK ECLOGA

 

Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad
tölgykerités, barakk oly lebegő, felszívja az este.
Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet
és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését.
Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak,
megtöretett testünket az álom, a szép szabadító
oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor.

Rongyosan és kopaszon, horkolva repülnek a foglyok,
Szerbia vak tetejéről búvó otthoni tájra.
Búvó otthoni táj! Ó, megvan-e még az az otthon?
Bomba sem érte talán? s van, mint amikor bevonultunk?
És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e?
Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is?

Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva,
úgy irom itt a homályban a verset, mint ahogy élek,
vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron;
zseblámpát, könyvet, mindent elvettek a Lager
őrei s posta se jön, köd száll le csupán barakunkra.

Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel,
hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben,
szétdarabolt lázas test s mégis egy életet él itt, -
jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot,
s várja a véget, a sűrü homályba bukót, a csodákat.

Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák
ostroma meg-megujúl, de a légysereg elnyugodott már.
Este van, egy nappal rövidebb, lásd, ujra a fogság
és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra
rásüt a hold s fényében a drótok ujra feszülnek,
s látni az ablakon át, hogy a fegyveres őrszemek árnya
lépdel a falra vetődve az éjszaka hangjai közben.

Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok,
horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már
ujra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren,
féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod
íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert
nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.

 

Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben,
1944. július

 

 

 

 

TÉTOVA ÓDA

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet újra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap,
Mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagyok más világ.
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben

 

 

 

 

 

 

 

ESŐ UTÁN

Ma sokszínű vízgyöngyök csillognak
Máskor poros levelén a fáknak.
Ma mohón és vidáman ölelik
Fölül a fényt és alul az árnyat...


A fű még az esőtől nedves,
S a sétány már szárazon ásít
És méregzölden rángatja az utat
A teltgyomrú és gyöngyöző pázsit...


Rezegtetve szárítja az úton
Összeaszott szárnyát egy lepkepár,
Előbb az eső verte le őket.
Most nyilaz utánuk a napsugár...


Ma sokszínű vízgyöngyök csillognak
Máskor poros levelén a fáknak.
Ma mohón és vidáman ölelik
Fölül a fényt és alul az árnyat...

 

network.hu

 

 

Somlyó György:
RADNÓTI MIKLÓS

Hős, látnok, mártír - mily fakó nevek,
ha csak a múltból ködlik fel alakjuk.
De te itt jártál köztünk, egyre halljuk
még el se csendült nevetésedet.
Egy este a Korzón mentünk, alattunk
jég zajlott, nem, nem, semmi ékeset
nem szóltál, glória sem övezett,
fejed fölött nem gyúlt ki a Fiastyúk.
Csak ember voltál, aki sosem ölt,
s ezért - jól tudtad - végül is megöltek.
Előre lökdöstek. S hátad mögött
már a szabadság ágyúi dörögtek.
Ezt is felírtad még. Jól zsebregyűrted.
Hogy emlékezzék rá, mely rejt, a föld.

 

 

 


Gyurkovics Tibor: RADNÓTI MIKLÓS EMLÉKÉNEK

Fehér az ingem, mint a rabnak,
akire tiszta inget adnak,
hamár a lelke fekete
s nem engedik, hogy levegye.
Fölfele tartom fejemet, de
nem a búcsúzkodó egekbe
figyelek, hanem lefele,
hol él a fémek gyökere.
Itt állok s ingemet kitárom,
hogy a golyó majd eltaláljon
a mellközépen, biztosan
s magamhoz szorítom magam.

 

 

network.hu

Szólj hozzá!

Címkék: versek megemlékezés irodalom

A bejegyzés trackback címe:

https://gyongyszemek.blog.hu/api/trackback/id/tr2455653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.