HTML

A szívem csücskei

Ide gyűjtöm azokat a verseket amelyek valamiért nagyon kedvesek a számomra

Friss topikok

Linkblog

Michelangelo Buonarroti halála 1564. február 18

2008.02.18. 20:41 ZSÓKA

 

network.hu

 

 

 

Michelangelo Buonarroti (teljes nevén Michelangelo di Lodovico Buonarroti Simoni, Caprese, 1475. március 6. – Róma, 1564. február 18.) az olasz reneszánsz kimagasló mestere, egyike a művészettörténet legnagyobb alakjainak

 

 

Szülei elszegényedett nemesemberek voltak, apja, Domenico, Michelangelo születésekor Lodovico di Lionardo di Simoni Caprese és Chiusi della Verna podestája volt. Amikor a család Firenzébe költözött, Michelangelo jelentkezett Domenico Ghirlandaio festő műhelyébe, tanulónak. Ekkor 13 éves volt. Hamarosan átment a Medici-kertben munkálkodó Bertoldo szobrászhoz, aki Lorenzo de Medici antik szoborgyűjteményének őreként dolgozott. Itt a gyűjtemény gazdája felfigyelt a tehetséges fiúra, és magához hívatta az apját, hogy a gyerekért cserébe, állást kínáljon neki. Miután az apát a vámházban alkalmazták, Michelangelo beköltözött a Mediciek palotájába, ahol szinte családtagként bántak vele. Részt vehetett annak az irodalmi és tudományos társaságnak az összejövetelein, amely nagy hírt szerzett a Medici-udvarnak. Ebbe a körbe tartozott Machiavelli is, a köztársaság alkancellárja, a neves vígjátékíró, és több hírneves költő, tudós, filozófus. Itt töltötte Michelangelo ifjúkorát 1492-ig, Lorenzo haláláig.

 

Ezután kezdődött valójában Michelangelo élete a maga viharaival, fájdalmaival. Firenzében Savonarola tüzes szónoklatai felkelést szítottak a Medici család ellen. Végül elűzték a Medicieket, és Savonarola az államot átalakította teokratikus hatalommá. Tartva a felkeléstől, Michelangelo először hazament szülővárosába, ahol anatómiai tanulmányokkal foglakozott, majd Velencébe, utána Bolognába utazott, ahol megfaragta a Szent Domonkos-síremlékegyüttes kiegészítő figuráit. 1496-ban a honvágy visszahozta Firenzébe. Itt készült egyik munkája egy római bíboros birtokába került, aki az Örök Városba hívatta, ahol 1498-1499-ben elkészítette a Pietà márványcsoportját.

 

network.hu

1501-ben visszatért Firenzébe, ahol a viszonyok alaposan megváltoztak. Savonarolát kivégezték, Firenze élére Soderini, Michelangelo jóakarója került. A művész azonnal egy kiadós munkát kapott: egy elfaragott, félig tönkretett márványtömbből kellett szobrot faragnia. Így született 1501 és 1504 között a Dávid, a reneszánsz művészet egyik legismertebb alkotása, amelyet a kortársak il Gigante néven becéztek, több mint 4 méteres magassága miatt. A Pietàval és a Dáviddal alkotójuk Itália legnagyobb mestereinek sorába emelkedett.

 

A művészettörténetben páratlan esemény, hogy a művészet legnagyobb alakjai egy időben egy városban éljenek. Firenzében ez mégis bekövetkezett, mert bár a felkelés elsodorta a Mediciek híres tudóskörét, Michelangelo mellett 1500-ban Leonardo da Vinci, 1504-ben pedig Raffaello is letelepedett a városban. A gyanakodó természetű Michelangelo egyiküket sem kedvelte; számára mindketten a nagyvilági, optimista életfelfogás képviselői voltak a siralom völgyében. Ugyan vetélkedésre adott alkalmat a firenzei Signoriának az a határozata, hogy Michelangelo Leonardóval közösen fesse ki a kormánypalota (Palazzo Vecchio) egyik termét, de mindkét mű megsemmisült, még mielőtt a falakra festhették volna, sőt a kartonok is elpusztultak. Leonardo 1506-ban, Raffaello két évvel később hagyta el Firenzét.

 

network.hu

1505-ben Michelangelo életében óriási változás következett be: II. Gyula pápa Rómába hívta az épp 30 éves művészt. A pápa hamar felismerte, hogy kettejükben sok a közös vonás: a becsvágy, az erő és akarat, a vágy a monumentális nagyságra. II. Gyula óriási méretű síremlékre vágyott, amelyet a Szent Péter-bazilika kupolája alá helyeztek volna, oda, ahol Szent Péter sírja van. Ha elkészült volna, ez lenne a keresztény világ legnagyobb síremléke. Később a pápa elfogadott egy kevésbé nagyravágyó tervet. Michelangelo csalódott volt, de akkor lett igazán dühös, amikor a pápai kamara nem fizette ki a neki járó pénzt. Dühében elhagyta Rómát és firenzei területre ment. A pápának hamarosan sikerült megbékítenie és visszacsalogatnia. Michelangelo elkészítette a pápa életnagyságúnál nagyobb bronzszobrát egy bolognai templom főbejárata fölé, de a művet a bolognaiak hamarosan megsemmisítették.

 

Szinte kárpótlásul a síremlék miatt, a II. Gyula 1508-ban megbízta Michelangelót azzal, hogy IV. Sixtus pápa egykori vatikáni házi kápolnájának falait freskókkal ékítse. Bár Michelangelo erősködött, hogy ő szobrász és nem festő, fiatalkora óta nem festett freskót, a pápát nem lehetett eltéríteni akaratától. Végül megegyeztek: II. Gyula abba, hogy a művész azt fest, amit akar, Michelangelo pedig abba nyugodott bele kissé duzzogva, hogy kifesti a mennyezetet. Mivel a freskófestésben nem volt nagy jártassága, firenzei festőket hívott segítségül. De csakhamar el is küldte őket, mert nem tűrt meg senkit maga mellett munka közben. Így szinte egyedül festette meg négy év alatt a világ legnagyobb mennyezetképét, mely a legnagyobb dicsőséget szerezte neki a kortársak szemében. A hagyomány szerint senkit nem engedett be a kápolnába, amíg a munka tartott, maga a pápa is csak titokban nézhette meg a készülő művet. 1512-ben, Mindenszentek napján leplezték le a freskót, és attól a naptól fogva csodájára járnak az emberek. Michelangelo még egyszer visszatért a Sixtus-kápolnába, hogy 1535 és 1541 között megfesse a csodálatos Utolsó ítéletet, a világ legnagyobb oltárképét, amelyet 1541 karácsonyán lepleztek le.

 

network.hu

 

Ezek a megbízások mind a tervezett síremléktől vonták el a művészt. Közben a tervekről fokozatosan hol ezt, hol azt a részt faragták le. II. Gyula utódait nem nagyon érdekelte elődjük síremléke, saját, személyes munkák terveit dédelgették. A végrendelet végrehajtói viszont állandóan zaklatták Michelangelót. X. Leó pápasága alatt, 1515-1516 körül befejezte a Mózest. A pápák lassanként rávették a végrendelet végrehajtóit, hogy egy egyszerűbb síremlékkel elégedjenek meg, így sikerült 40 év után 1545-ben felállítani az emlékművet.

 

X. Leó pápa megbízására Michelangelo homlokzatot tervezett a Brunelleschi által épített San Lorenzo-templomhoz, de az építkezés elmaradt. A második Medici pápa, VII. Kelemen őseinek síremlékét ugyan nem sikerült Michelangelónak befejeznie, de hét gyönyörű szobrot faragott hozzá, amelyek talán legtökéletesebb alkotásai. VII. Kelemen Lorenzo de Medici unokaöccse volt, ezért szeretett volna apjának, Giulianónak és nagybátyjának a firenzei San Lorenzo-templomban síremléket készíttetni. Michelangelo ezt a munkát szívesen elvállalta volna, de a pápa két másik Medicinek is készíttetett emlékművet, akiket szintén Lorenzonak és Giulianónak hívtak. Éppen az ő síremlékükön dolgozott, amikor a Mediciek háborúba keveredtek Firenzével, a mester által oly szeretett várossal. Az emlékművön látható a négy napszak allegorikus megtestesítője, a Hajnal, az Alkony, a Nappal és az Éj.

 

Ezek az 1520 és 1534 között készült síremlékek Michelangelo művészetének legjelentősebb művei közé tartoznak. Ezek után egyre nagyobb gyötrelmet okoztak a személyiségétől távol álló feladatok, tehernek számító megbízások, mint az Utolsó ítélet vagy a Szent Péter-templom munkálatai, amellyel 1547-ben bízták meg. Ő lett a bazilika főépítésze, az összes munkálat teljhatalmú irányítója. Nem véletlenül: régebbi firenzei és római templomai, palotái bizonyították rátermettségét.

 

Azt a tényt, hogy Michelangelo rajong a szép, fiatal férfiakért, Rómában nyílt titokként kezelték. Szerelmei főleg a neki modellt álló férfiak közül kerültek ki; volt közöttük előkelő származású ifjú éppúgy, mint férfiprostituált. Michelangelót ezek a kapcsolatok nem egyszer méltatlan helyzetbe hozták: visszaéltek érzelmeivel vagy meglopták. Néhány kutató szerint ezek a szerelmek plátói szinten maradtak, s ennek oka lehetett Michelangelo mély vallásossága, valamint elkötelezettsége a platóni ideák iránt. Annyi bizonyos, hogy magánélete miatt soha nem tört ki körülötte nagyobb botrány.

 

1532-ben megismerkedett élete legnagyobb szerelmével, egy rendkívüli szépségű fiatal római nemessel, Tommaso de Cavalierivel (1516-1574), akihez több mint 300 szonettet és madrigált írt. Bár a korkülönbség 41 év volt, Cavalieri mindvégig hű maradt a művészhez, s kapcsolatukat Michelangelo szűk baráti köre is természetesnek fogadta el.

 

network.hu

 

Utolsó évei

 

1547-ben súlyos csapásként érintette legkedvesebb barátnőjének, Vittoria Colonnának halála. A hölgy a pescarai őrgróf özvegye volt, híres költőnő, Michelangelo művészetének rajongója, a mester gyöngéd lelkű barátnője, akihez platonikus kapcsolat fűzte. Vittoria ideje legnagyobb részét egy viterbói kolostor magányában töltötte, ahol Michelangelo versekkel és levelekkel árasztotta el. Találkozásaikon inkább eshetett szó vallásról, Isten szeretetéről, mint művészetről, esztétikáról. Michelangelo haláláig hű maradt emlékéhez, tőle merített inspirációt a költészet iránti vonzalmában.

 

Hosszú öregsége idején misztikus láz vett rajta erőt, ami hozzájárult ahhoz, hogy szinte meggyűlölte művészetét. Valószínűleg emiatt az 1533-at, végleges Rómába költözését követő első 17 évben csak egyetlen szobrot alkotott. Mégis 1550 és 1555 között megfaragta saját síremlékére szánt Pietáját, amelyen Arimathiai József alakjában magát mintázta meg. Végül befejezetlenül hagyta, sőt darabokra törte. Helyreállították, és 1722-ben a firenzei dómba került.

 

Michelangelo lassan mindenkijét elvesztette, rokonai, testvérei, hű szolgája, Urbino mind előbb haltak meg, mint ő. Egyedül maradt, de utolsó órájáig erős volt, telve akarattal. Halála előtt egész szombaton és vasárnap dolgozott, nem tudva, milyen nap van. Hétfőn belázasodott, ezért nem lovagolt ki, mint rendesen, hanem visszaült a tűz mellé. Három nap múlva, 1564. február 18-án meghalt. Unokaöccse a következő éjszakák egyikén titokban Firenzébe vitette a holttestet, mert a rómaiak nem akarták elengedni. Ott ünnepélyes temetést rendeztek a San Lorenzóban, majd mauzóleumot emeltek számára a Santa Croce-templomban.

 

network.hu

 

Művészete

A szobrász

 

Michelangelo mindig is szobrásznak tartotta magát, és vitathatatlan, hogy legnagyobb hatású alkotásait ebben a művészeti ágban hozta létre. Munkamódszere egyedülálló. Sohasem vázolt hosszas előkészítő tervet a szobraihoz, csak egy egészen kis mintát nagyolt ki viaszból emlékeztetőnek, azután egyenesen a márványból faragta ki a művet, segédminta vagy modell igénybevétele nélkül

 

A festő

Michelangelo nem volt festő, és soha nem is akarta, hogy annak tartsák. Miután Leonardóval közös megbízatása nem jött létre, nem is foglalkozott festészettel egészen addig, míg II. Gyulának eszébe nem jutott: mi lenne, ha kedvenc szobrásza festené ki a Sixtus–kápolnát.

 

network.hu

 

Az építész

Ha Michelangelo nem tartotta magát festőnek, építésznek talán még kevésbé. Mégis a híres firenzei építészek mind az ő köpenyéből bújtak ki, az ő stílusában dolgoztak.

 

A költő

 

Látszólag nem sokra becsülte verseit, legalább is ez tetszik ki barátainak írt leveleiből. De a fáradhatatlan javítás, csiszolgatás arra vall, hogy inkább csak elégedetlen volt velük, mint annyi mással élete folyamán. Van verse, mely nyolc formában is fennmaradt. Bár a szavak világában nem mozgott olyan biztonsággal, mint más művészetekben, versei nem elhanyagolható részét képezik életművének.

Fiatalabb éveiből nem maradt ránk sok műve, mert 1518-ban hirtelen indulattól vezérelve megsemmisítette őket. Ami az utókorra maradt, az is felbecsülhetetlen ritkaság az irodalom világában: Michelangelo az öregkor költője. Követhetjük életét az időskori szerelmektől a késő öregkori zsoltárokig.

 

 

 

A LEGNAGYOBB MŰVÉSZNEK SINCS OLY ÁLMA

A legnagyobb művésznek sincs oly álma,
amit ne zárna bármely kocka márvány
önnön feleslegébe: míg, kitárván,
a lélek által vont kéz megtalálja.

 

Igy benned, asszony, szép és büszke bálvány,
rejlik szivemnek minden kínja s vágya,
de művészetem gyenge, hogy kivájja
a boldogság szobrát, ahogy kivánnám.

 

Nem szépséged hibás hát, s nem szerelmem
sok bánatomban, nem a sorskeménység
vagy balszerencse, végzet, vagy akármi...

 

Mert halál lakik - és lakik szivedben
irgalom is; de nékem nincs reménység,
mert csak a halált tudom megtalálni.

(Babits Mihály)

 

 

 

AZ ÉN SZEMEIM

Az én szemeim vének és vakok,
a te szemeddel látom csak a fényt meg;
te viszed súlyát terhem nehezének,
te támogatsz, ha összeroskadok.

 

Tollam kihullt: szárnyaddal szárnyalok,
a te szellemed ragad engem égnek;
tél fagya dermeszt, nyarak heve éget,
s úgy váltok színt, ahogy te akarod.

 

Szívembe vágyat is csak vágyad olt már,
benned születnek gondolataim,
szavaim lángját lelked tüze szitja;

 

nem érek többet nélküled a holdnál,
amely az égbolt éji útjain
csak a leszállt nap fényét veri vissza.

(Rónay György)

 

 

 

ÉVEKKEL RAKVA...



Évekkel rakva, bűnnel teljesen,
rossz szokásokba gyökerezve mélyen,
itt vagyok mindkét halál közelében,
s szívem most is méreggel etetem.



Nincs erőm, hogy szokásom, életem,
vágyam, sorsom önként jobbra cseréljem,
ha égi oltalmad nem lesz vezérem,
s nem lesz zabola tévelygésemen.


Uram, nem elég, hogy hívsz, s hogy sietnék
hozzád, csak mert lelkem - nem mint elébb:
semmiből - újrateremted az égben.



Mielőtt halandó terhem levennéd,
rövidítsd meg utam meredekét,
s tedd tisztává, biztossá visszatértem.

(fordította: Rónay György

 

network.hu

 

 

Neki tulajdonított gondolatok

 

Művész nem gondolhat ki olyan nagyot, hogy egy márványtömb ne rejtse már magában.

 

Aki mások nyomában jár, sohasem kerülhet elébük; aki maga nem tud jó dolgokat alkotni, a másét sem használhatja jól fel.

 

 

 

 

 

FALUDY GYÖRGY



Michelangelo utolsó imája



Üllőd a föld s az égi boltra állván
oly ívet írsz karoddal, mint a nap.
Hetvenhat éve állok fenn az állvány
deszkázatán, de nem találtalak.



Vésőm alatt porladva hullt a márvány,
s öklömben torzó vagy bálvány maradt.
Nem leltelek meg, illanó szivárvány,
ki ott ragyogtál minden kő alatt.



Magam lettem vén kőtömb, száz bozótban
megszaggatott, mogorva, durva, szótlan,
de lelkemben még égi fény ragyog.



Hogy tudnám testem börtönét levetni?
Üss rám, ha tudsz még vén bűnöst szeretni,
Istenszobrász! A márvány én vagyok.

 

Szólj hozzá!

Címkék: megemlékezés versek irodalom életrajz

A bejegyzés trackback címe:

https://gyongyszemek.blog.hu/api/trackback/id/tr66344762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.