Victor-Marie Hugo (Besançon, 1802. február 26. – Párizs, 1885. május 22.) francia költő, regény- és drámaíró
Victor Hugo, francia költõ, regény- és drámaíró, az európai romantika egyik vezéregyénisége 1802. február 26-án született Besançonban. Apja, Joseph-Léopold-Sigisbert Hugo a tábornoki rangig vitte Napóleon seregében. Anyja, Sophie Trébuchet. Õsei apai ágon földmûvesek és iparosok, anyai ágon tengerészek és ügyvédek voltak. Gyermekkora az állandó utazgatások jegyében telt, a katonatiszt édesapát valamennyi állomáshelyére elkísérte a család. Így a gyermek szüleivel és két bátyjával Olaszországban, majd Spanyolországban járt.
Végül azonban mindig visszatértek Párizsba. Ez a vándorélet segítette az ifjút, hogy rálátása legyen a korabeli történelmi eseményekre. Párizsban a Nagy Lajos líceumban tanult, ahol elõtte Molière és Voltaire is, majd a jogi egyetemre jelentkezett. Már gyermekkorában tudatában volt tehetségének, és becsvágya is óriási. Fõleg a latin irodalomban volt jártas, elsõsorban Vergiliust fordított. "Chateaubriand leszek, vagy senki", írta 1816-ban. Nem véletlenül, hiszen alig volt tizenöt éves, amikor az Académie Française kitüntette egy verses darabját és két évvel késõbb Aranyliliomot nyert a híres toulouse-i Virágjátékokon, amelyeken a középkortól kezdve virággal jutalmazták a legszebb költeményeket.
Szellemi formálódására hatással voltak a napóleoni harcok, anyja királypárti és katolikus meggyőződése, családja utazásai Európában, ifjúkori olvasmányai, valamint költői kísérletei. Irodalmi példaképének Francois-René de
Chateaubriandet tartotta, az ő nyomán anyai bátorításra 1819-ben folyóiratot alapított Conservateur Littéraire ('Az irodalom védelmében', 1819-1821) címmel. A lapban közölt írásai közül kiemelkedtek Lamartine és Chénier költészetét tárgyaló cikkei.
Édesanyja halála után, 1821-ben feleségül vette gyermekkori barátnõjét, Adèle Foucher-t, négy gyermeke született. 1833-ban megismerte életre szóló szerelmét: Juliette Drouet-t. 1848-ban a Köztársaság szószólója volt, Bonaparte államcsínye után emigrált (Brüsszel, Guernessey sziget). Csak 1870-ben tért haza, a republikanizmus híve volt, a szabadság és levert forradalmak jelképévé vált, hozzá zarándokoltak a haladás hívei. Halála és temetése valóságos apoteózis (embernek az istenek közé helyezése) volt.
Élete és művészete szinte teljesen átfogta a 19. századot. Tudatosan tört érvényesülésre: royalista, katolikus versekkel kezdett, XVIII. Lajos kegydíjban is részesítette, majd később a liberalizmushoz közelített. Diadalmenete az 1840-es évek elejéig tartott.
Hol az óceánhoz hasonlították, hol a Himalájához. Még ellenfelei is a meghökkentő nagyságot, a már-már végtelent vették tudomásul egyéniségében is, életművében is. Költő volt, mindenekelőtt költő, a francia nyelv és a francia verselés mindenkinél gazdagabb, zengőbb és látványosabb bűvész művésze
Mert minden földi lélek
Mert minden földi lélek
valakibe
átszáll, mint illat, ének,
láng vagy zene;
mert minden élet annak,
amit szeret,
rózsákat mindig ad, vagy
töviseket;
mert április a lombnak
víg zajokat
s az alvó éj a gondnak
nyugalmat ad;
mert vizet a virágnak
az ébredő
hajnal, cinkét a fáknak
levegő,
s mert a keserű hullám
ha partra hág;
a földnek, rásimulván,
csókokat ád;
és; csüggve karjaidban
az ajkadon,
a legjobbat amim van,
neked adom!
Gondolatom fogadd hát -
csak sírni tud,
ha nincs veled s tehozzád
zokogva fut!
Vágyaim vándorolnak
Mindig feléd!
Fogadd minden napomnak
árnyát, tüzét!
Üdvöm gyanútlanul és
Mámorosan
Hizelgő dalra gyúl és
Hozzád suhan!
Lelkem vitorla nélkül
Száll tétova,
S csak te vagy végül
a csillaga!
Vedd múzsámat, kit álma
házadba visz
s ki sírni kezd, ha látja,
hogy sírsz te is!
S vedd - égi szent varázskincs! -
vedd a szívem,
amelyben semmi más nincs,
csak szerelem!
A BIRODALMAK TÁMASZA
Mert élnek ilyenek, így tűrni illik őket.
Szemléljük bosszuság nélkül a létezőket.
E férfi századunk polgára. Valaha
szappan és gyertya volt egyetlen áruja,
most gazdag; rétje van, erdeje s szőllőskertje.
A népet megveti, sandán néz a nemesre.
Portás volt atyja, s így szerinte az se baj,
ha az ember manap nem Montmorency-sarj.
Erényes. Szigorú. S mert van meleg szobája
csikorgó fagyban is, számíthatnak reája
a rend nagy pártja és a józan emberek;
de gyűlöli az észt s a szerelmeseket.
Alamizsnálkodik, telik az uzsorából;
így szól a nemzetek jogáról, haladásról
s szabadságról: - Ugyan! Csak az kellene még! -
Sancho Panza reá hagyta paraszt-eszét,
tőle Cervantes a kórházban meggebedhet;
csodálja Boileau-t, szolgálókat ölelget,
és kikel, miután csillapitá hevét,
hogy a ponyvaregény erkölcstelen szemét.
Vasárnap misét el nem mulasztaná, hol
ott van hóna alatt Jézus képe, a jászol
a Dies illa és végül a Golgota.
- Magunk közt szólva, nem vagyok oly ostoba,
hogy higgyek - mondja. Csel csupán buzgó imája:
a köznép hinni fog, ha őt is hinni látja,
hasznos, ha elbutul az éhezők hada,
nagy szükség van ezért a Jó Istenre ma.
Csengetnek, ő belép és az egyháztanácsi
padban foglal helyet, pocakja óriási;
büszkeség tölti el, miközben térdre hull,
mert pórázán a nép s szárnya alatt az Úr.
Hugo regényei már életében is világszerte olvasottak voltak, és ahogy nemzedékről nemzedékre növekszik az olvasóközönség, egyre nagyobb példányszámokra van szükség belőlük. Romantikus kortársainak jó része irodalomtörténeti emlékké halványult. Sőt manapság már az egykor oly népszerű Hugo-drámákból is csak keveset szoktak játszani. De ahogy mit sem avul legszebb verseivel Hugo, a költő, úgy nem avul, sőt egyre népszerűbbé válik Hugo, a regényíró.
Főbb művei
A párizsi Notre-Dame és
A nyomorultak.
Az Hernani és a A király mulat című drámája nyomán Francesco Maria Piave szövegére komponálta Verdi az Ernani és a Rigoletto című operáit.
Gondolatai
"A barátság nem más, mint testvéri viszony férfi és nő között. Két lélek közel jut egymáshoz, de nem olvad össze: akár két ujj egy kézen. Ez a barátság."
"A szívben tátongó űrt nem lehet egy dugóval elzárni."
"A végletes fájdalom, csakúgy, mint a végletes öröm, oly szertelen érzés, hogy nem tarthat sokáig. Az emberi szív nem élhet sokáig végletekben."
"...a könyv hideg, de biztos barát."
"Vannak emberek, akik nem tudnak szeretni úgy, hogy más irányba ne gyűlölködjenek."
"Ember! ne félj! tudja a titkot a természet és mosolyog."
"Az ostobaság csökkenését nevezzük haladásnak"
